hülye ötlet, de legalább drága

Nem szeretem a politikát, mert itthoni keretek közt az számomra egyet jelent a manipulációval, az egyéni akaratok érvényesítésével, a kenőpénzzel és egyéb finomságokkal. De most kénytelen vagyok egy kis kirándulást tenni ebbe a sötét világba, mivel a jelenlegi a kormány - jobban mondva annak pár tagja - egy igen érdekes ötlettel állt elő.

A legfrissebb fejlemények szerint azt találták ki, hogy bizonyos sportágak támogatása, akár csapat, akár szövetségi szinten adókedvezményt von majd maga után. Azaz, ha valaki az első körbe bekerült öt sport valamelyikének a támogatását választja, legyen szó cégről vagy magánszemélyről, akkor pénzügyileg jobban jár majd, mint ha egy olyan sportot támogatni, ami nem szerepel a listán. Az öt kiemelt sportág pedig a következő: labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, vízilabda és jégkorong.

Most eltekintek attól, h ez az egész, ha tényleg megvalósul csak egy újabb szög lesz a rally koporsóján. De ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül az az, h olyan sportágakat felejtettek ki, amikben jók vagyunk. Nem is tudom, h a kajakosaink és kenusaink, a vívóink, úszóink hány érmet hoztak már haza, ennek ellenére simán kihagyták őket. Sőt amellett sem tudok elmenni szó nélkül, h a foci  viszont már megint kiemelt helyen szerepel. Miért? Sok éve mást sem hallok, h a focinak még egy kis támogatásra van szüksége ehhez, még egy kis pénzre van szükségre ahhoz, és akkor ezek a befektetések majd  megtérülnek. Azt látom, h egyre csak ölik bele a pénzt, de az eredmények - egy két fellángolástól eltekintve - messze elmaradnak az elvártaktól. Helyettük viszont futja bundabotrányra, fiktív számlázásra és egyéb nyalánkságokra. Akkor miért is érdemli meg a foci az újabb milliós támogatásokat? Nem lehetne megfordítani a dolgot? Először mutassanak fel pár említésre méltó eredményt,  és csak utána tartsák a markukat!

Persze tisztában vagyok azzal, h a foci a világ egyik legnépszerűbb sportja, de itthon miért akarják ezt a rajongást lenyomni mindenki torkán? Miért kell minden áron a focit pártolni és népszerűsíteni, akkor is, ha az itthoni játékosok legtöbbje maximum a játék konzol előtt ücsörögve tud valami értékelhetőt elérni?

Amúgy ebben az egész tervezetben van egy számomra érdekes ellentét. A kedvezményes adózással szeretnék elérni, h minél többen támogassák többek közt a focit. Viszont az első osztályban játszó focisták évi 100 milliós összeghatárig adókedvezménnyel élhetnének. Azért furcsa ez nekem, mert ha telik arra, h a játékosoknak ilyen magas legyen a fizetésük, h egy év alatt összegurigázhatnak maguknak akár 100 milliót is, akkor miért is van szüksége további támogatásokra a magyar focinak?

Nem akarok vészmadárkodni, de szerintem ezzel csak azt fogják elérni, h azok a sportágak, amikben eddig jók voltunk támogatás hiányában visszaesnek egy gyengébb szintre, és azok, amelyekben eddig sem voltunk jók hatalmas pénzösszegeket felemésztve megmaradnak ugyanazon a gyér színvonalon.


 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: neomatsek, 2010. jún. 17. 22:14 - címkék: foci, kormány, labdarúgás, miért, politika, rally, szponzor, támogatás és kategóriák: ezmegaz - még nincsenek kommentek

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.