ha már igazira nem futja

Nem sokára indul a Dakar, és szerencsére már csak órákról van szó, nem pedig hónapokról vagy hetekről. A csapatok már a helyszínen vannak, mindenki túl esett az akkreditáción és várakozó állásponton van. Amíg a versenyzők a hegyek és dűnék közt száguldoznak nekünk is lehetőségünk nyílik a versenyzésre, még pedig a Virtual Dakar keretein belül.

 

A játékot már tavaly is elindították, és az elv az volt, h vagy autóval vagy motorral kell teljesíteni ugyanazt a napi szakaszt, mint a versenyzőknek. Az irányítás kicsit nehézkes volt, a grafika pedig szegényes, de a játék attól még izgalmas volt. Pláne, ha az ember belegondolt abba, h akár repülőjegyeket is nyerhet a következő versenyre.

Mostanra a szervezők kicsit átdolgozták a játékot, jobb lett a grafika, több lehetőségünk nyílik az irányításra, viszont ami nem változott, h most is lehet jegyeket nyerni a következő versenyre, de ha ez nem jön össze még mindig ott van a töménytelen mennyiségű Dakaros cucc. Amúgy nem csak a verseny abszolút győztesei kapnak jutalmat, a napi győztesek is gazdagodnak valamilyen aprósággal, tehát ha azt látjuk, h abszolútban már nincs esélyünk harcoljunk a napi győzelemért.

A játék menete egyszerű, egy rövid regisztráció/bejelentkezés - játék teljesen ingyenes -  után ki kell választanunk, h autóval vagy motorral állunk-e rajthoz. Ha ez megvan, jöhet a színezés, amivel picit egyedibbé tehetjük a masinát. Ha ezzel is készen vagyunk, akkor pedig mi is várhatjuk a rajtot. A játék maga kicsit összetettebb mint volt, hiszen fel kell készülnünk a szakaszra, tudnunk kell, h milyen terepen megyünk majd, hiszen ehhez mérten kell beállítanunk a sebességet, guminyomást, egyebeket. Nem árt tudni, h minél agresszívebben megyünk a kocsink annál több kárt szenved, és a pilótánk is jobban fárad. Persze ha beérünk a táborba, akkor van lehetőségünk szervízre, de azért mindent az sem tud helyre hozni. A kocsi amúgy az általunk kijelölt pontok menték közlekedik, tehát nem árt odafigyelni, hiszen ha elrontjuk, akkor akár órákra is beragadhatunk egy helyre, ami nem túl jó.

A játék sajnos pont a fent említett dolgok miatt elég időigényes, de az értékes nyeremények és a harccal járó izgalom azért valamelyest kárpótolnak minket cserébe.

Nincs más hátra, mint h jó versenyzést kívánjak mindenkinek!

JÁTÉK



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: neomatsek, 2011. jan. 1. 11:20 - címkék: dakar, game, rally, virtual és kategóriák: ezmegaz - még nincsenek kommentek

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.